Történetünk

Természetesen egy új hely megnyitása a legkevésbé sem kockázatmentes, de ez már a koronavírus-járvány előtti időkben is így volt. Mi viszont már nem először vágunk bele egy olyan projektbe, amivel kapcsolatban előre megkaptuk, hogy lehetetlen, hogy működjön és mégis így történt, és őszintén hiszünk abban, hogy ebben az esetben is hasonló lesz a forgatókönyv.

 

Szeretjük a kihívásokat! Arról nem is beszélve, hogy lényegében a koronavírus teremtette meg a lehetőséget arra, hogy megcsináljuk a Madhouse-t.

 

A részletek kidolgozásánál mindkét fél számára fontos volt, hogy amellett, hogy a konkurenciához képest valami pluszt nyújtunk megőrizzük a ránk jellemző kísérletező kreativitást, mert szerintünk ez a kettő csak együtt lehet a siker záloga. Ennek szellemében például a kisüzemi sörök mellett nagy hangsúlyt fektetünk a spirit- és natúr bor-felhozatalunkra is, az étlap kidolgozásánál pedig fontos célunk volt, hogy elérhető áron biztosítsunk olyan gasztronómiai élményt, amiért önmagában megéri visszatérni.

 

Őszintén hiszünk abban, hogy a Madhouse esetében minden adott ahhoz, hogy idővel nem csak a hazai kisüzemi sörös szcéna, de Budapest meghatározó helye legyen.

 

A MADHOUSE Budapest fennállása óta mindig is a kísérletezés és az egyedi koncepciók híve volt. Ezt a szellemiséget követve 2023 októberében kettéválasztottuk belső terünket.
Látogassátok meg új BÁR részünket, ahol továbbra is vár a 24 sörcsap, széles natúr borkínálatunk, egyedi új koktélok és különleges spritek.
A MADHOUSE BISTRO részén, pedig frissítettük kínálatunkat. Lokális szezonális alapanyagok, farm-to-table koncepcióban, mely kiegészül reggelivel is!
Ez egy komplexebb éttermi élményt céloz meg, akár naponta változó kínálattal.

Amikkel (és akikkel) biztosan találkozhatsz nálunk:

Barrel Project

Mead Scientist

MadX